Egyszer volt, hol nem volt, szombat esti láz:

Keleti Andrea Kulka János színművész partnereként mutatkozott be a Szombat esti láz első szériájában. Mindez bármilyen hihetetlen, még 2006 tavaszán történt. Bár a táncospár a negyedik adásba már nem jutott tovább, mégis nagy élmény volt mindkettőjüknek, hiszen alkalmuk volt közösen eltáncolni egy izgalmas és lendületes sambát, egy szenvedélyes és látványos cha-cha-cha-t és megmutatták azt is, hogy milyen egy igazi tüzes tangó az ő előadásukban. A műsor méltó lezárásaként még egy lendületes quick step-et is lejtettek a Szombat esti láz parkettjén. Talán ennek a sikeres, közös szereplésnek is köszönhető, hogy Ilan Eldad rendező Kulka Jánost szemelte ki egy csodálatos szerep megformálására  a Hat hét, hat tánc című előadásban, ahol egy tánctanárt alakít a színpadon. Az előadást valószínűleg már sokan láthatták, mert azóta több száz előadást is megélt.

A Szombat esti láz 2. szériáját a Keleti Andrea- Csonka András páros nyerte meg s ezzel ők lettek a parkett ördögei. Így 2006 karácsonyára nem csak egy Szombat esti lázas serleggel, de egy igazi barátsággal is gazdagabbak lettek. A pár úgy ment végig a műsor minden adásán, hogy bár a zsűrinél nem mindig, a közönségszavazatok alapján minden adással az élen végzett. Azóta is hálásak a közönségnek, akik akkor annyira a tenyerükön hordozták őket. Csonka Bandi és Andi miközben a sok-sok meghívásnak és felkérésnek tett eleget, az elkövetkezendő két évben körbeutazta szinte az egész országot, sőt számtalanszor léptek fel a környező országokban is. Közös szereplésük emlékére készítettek egy közös táncoktató dvd-t, melyen nemcsak a legnépszerűbb táncok alaplépéseit szeretnék megtanítani azoknak, akik megszerették ezt a csodálatos műfajt, hanem megörökítették rajta a Szombat esti lázban előadott legkedvesebb táncaikat és kisfilmjeiket is.
Aki szeretné megtudni, hogyan juthat a dvd-hez, itt megtalálja az információkat.

A szombat esti láz 3. szériájában Kovács Zoltán Dammak Jázmin szépségkirálynőt vitte táncba. A felkészülés nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen Andi ez idő alatt az Argentin dzsungelban küzdött celebtársaival. Így hát Zolinak nem csak a koreográfiák elkészítésével és Jázmin tánctudásának fejlesztésével kellett megbirkóznia, hanem mindezek mellett a gyereknevelés terhei is ráhárultak. Ennek ellenére remekül helytállt és a nézők nagy örömére is hétről- hétre kiválóan teljesítettek. Bár fantasztikusan táncoltak, sajnos a 4. adásba már nem tudtak továbbjutni, de nagyon sokan szurkoltak nekik. 

A szombat esti láz 3. szériájában Zoli olyan kiváló munkát végzett, hogy a 2013-as Szombat esti lázban már koreográfusnak kérték fel, így adásról adásra ő segített a háttérben a 4. széria párosainak. Ugyanebben a 4. szériában Keleti Andreát zsűrinek kérték fel. smile

A szombat esti láz 5. szériájában Keleti Andrea zsűriként vett ismét részt.